Nógrád megyében, és településünkön Nógrádmegyerben is, az 1970-es években fénykorát élte a bábszínjátszás, bábszakkörök működése. Olyan nevek dolgoztak a nógrádi bábszínjátszásban mint Tóth Sándorné Horányi Ilus bábos, aki 1967-ben a Népművészet Mestere címet kapta meg népművészeti ihletésű bábjaiért. Amerre járt létrehozott egy-egy bábcsoportot. Így történt ez Balassagyarmaton és Salgótarjánban is. A Megyei Művelődési Központban meglelhető kiadványok mellett elindultak a bábvezető képzések. Közel 30 pedagógus szerzett „.C” kategóriás működési engedélyt, de több mint 70 pedagógus vett részt a képzéseken. Alig volt olyan iskola, ahol nem használtak a bábokat elsősorban a délutáni napközis foglalkozások színesítésére. Elmondható, hogy Nógrád Megyében a bábjáték-eredményei elsősorban a pedagógusokhoz fűződnek. Nógrádmegyerben Ottó Lajos tanárúr neve forrott egybe a bábszínjátszással.
A nógrádi gyermekbábosok szép sikereket értek el a „Játsszunk bábszínházat” televíziós vetélkedőkön melyet a Magyar Televízió és a Népművelési Intézet közösen szervezett. Ezek a kis közösségek azonban az 1980-as években a bábozás iránt elkötelezett szakemberek és lássuk be a gyerekek érdeklődésének hiányában fokozatosan megszűntek.
Egyesületünk tagjai néhány alkalommal, az Idősek Klubjával közösen, még felelevenítették a település bábos hagyományát, létrehoztak bábelőadásokat, amelyet a település lakosainak mutattak be.

